Rólunk

Töviskertem az Óperenciás tengeren innen, de a Tiszán túl található. Mikor immár tíz éve eltelepítettük az első cserjéket a Szolnok melletti Tenyőszigeten, a környékbeliek érdeklődéssel figyelték a folyamatot, legtöbbjük számára a homoktövis ismeretlen növény volt. Jóllehet a homoktövis nem idegen ettől a tájtól. A hazánkban is őshonos növény természetes élőhelyei a folyópartok (voltak). A folyószabályozás következtében azonban a vadon növő homoktövis elvesztette életterét.

Ültetvényünket, a „Töviskertemet” 2010-ben telepítettük, egy 4 hektáros területen. Családi örökségből került hozzánk ez a darabka föld, és kertészmérnökként rögtön tudtam: én itt szeretnék egy gyümölcsöst megvalósítani, hamar a homoktövisre esett a választásunk. A terület adottságai miatt – távol van a műúttól, a Tisza régi folyómedrének vonalán terül el, fasorokkal védve – kiválóan alkalmas ökológiai művelésre. Családom hosszú ideje növénytermesztéssel foglalkozik, értékes tapasztalataikkal, munkájukkal nagyban hozzájárulnak a Töviskertem sikeréhez.

Az ültetvény termőre fordulása után fogtunk bele a termés feldolgozásába. Először csak a sokak által ismert és kedvelt homoktövisvelőt készítettünk. Az egész család és a barátaink is lelkes fogyasztóvá váltak, és közösen éreztük azt a rengeteg jótékony hatást, amit a homoktövis rendszeres fogyasztása adott. Később termékfejlesztésbe fogtunk, mert szeretnénk megmutatni, hogy a homoktövis nem csak egy savanyú bogyó, amit gyorsan le kell gyűrni, amin túl kell esni, mert „az íze bűn rossz, de legalább egészséges”, hanem számos izgalmas és finom étel-ital készíthető belőle egészen egyszerűen, vagy egy kis fantáziával.

Reméljük, hogy termékeink között a homoktövis-kedvelők és a (fenntartásokkal) érdeklődők is megtalálják a számukra kedveset. Nem titkolt vágyunk, hogy ez a kiváló értékekkel rendelkező gyümölcs egyszer helyet kapjon minden család kamrapolcán, minden gyermek iskolatáskájában egész évben, hogy értékes vitaminokkal, bioaktív hatóanyagokkal, ásványi anyagokkal, esszenciális zsírsavakkal és energiával tölthesse fel fogyasztóit.

Köszönjük, hogy elolvastad:
a Töviskertem csapata:
Edit, Ádám, Miska és Mikulás

Nekünk fontos

Töviskertemben bio gazdálkodást folytatunk, amelyet a Biokontroll Hungáia Nonprofit Kft. ellenőriz és minősít. Hiszünk benne, hogy ez az értékes gyümölcs ökológiai módszerekkel is jól termeszthető, és ezáltal nemcsak a termés értéke nő, hanem a magunk szerény módján hozzájárulunk környezetünk, vizeink, a természetes élőhelyek védelméhez, a fajgazdagság fenntartásához.

Minden termékünk meghatározó alapanyaga a Töviskertemben termett bio homoktövis bogyó. Kínálatunkban megtalálhatók az alap homoktövises termékek (velő, őrlemény, magolaj) és különleges, sok kísérletezés és kóstolgatás után született, egyedi homoktövises különlegességek is (mézes szörpök, levek, lekvár, befőtt). Szörpjeinkben kizárólag hazai méhészek mézét, szabolcsi almasűrítményt, vadon termett bodzavirágot, illetve csak természetes összetevőket használunk. A feldolgozás ellenőrzött üzemi körülmények között történik, kíméletes eljárással, mely során arra törekszünk, hogy minél inkább megőrizzük a gyümölcs értékeit, és magas minőségű terméket hozzunk létre.

Sok gondolkodás és utánajárás nyomán egy német, nemesített fajta, az Askola mellett döntöttünk. Ennek a fajtának két fő erénye: az átlagosnál magasabb C-vitamin tartalma és az íze. Szemben sok más homoktövisfajtával az Askola „csak” savanyú, nincs kesernyés utóíze. Igaz, olajtartalma például szerényebb más fajtákénál.

A feldolgozás és csomagolás során arra törekszünk, hogy minimalizáljuk a környezeti terhelést. Minden termékünk üvegbe vagy papírba csomagolt. Címkéink fóliázatlan papírra készülnek, vízbázisú ragasztóval kerülnek a termékre, szórólapjaink nincsenek. A rendezvények alkalmával sem használunk műanyagot a kóstoltatáshoz, kimért italainkat (újrahasznosított) papírpohárban kínáljuk, illetve saját pohárba, kulacsba is kérhetőek.

Töviskertem

Kapcsolat

Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségek bármelyikén, vagy küldjön üzenetet az űrlapon keresztül.

+36 20 522 9134

edit@toviskertem.hu